Felügyelő bizottság

Dudás György

A Recorde Alapkezelő Zrt. felügyelő bizottságának elnöke. Közel három évtizedes tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik. A Corvinus Egyetem elvégzését követően szakmai pályáját a Budapest Bank letétkezelési területén kezdte, 1995-ben a KELER-hez csatlakozott. A szervezetnél több operatív vezetői pozíciót töltött be, majd 2003 és 2017 között vezérigazgatóként, valamint az Igazgatóság tagjaként tevékenykedett. 2009-2017 között a KELER KSzF Igazgatóságának is tagja volt. Számos nemzetközi szervezet irányító testületében képviselte a KELER-t és a hazai tőkepiacot. Több évtizedes szakmai tapasztalatát 2018 óta a londoni Bourse Consult tanácsadó partnereként, valamint a Világbank szakértőjeként nemzetközi tőkepiaci projektekben hasznosítja. Jelenleg az MVM Next Zrt. és a J-B Faktor Zrt. Igazgatóságának tagja. 2008 óta az Autonómia Alapítvány kuratóriumának tagjaként is tevékenykedik.

Szendrői Gábor

A Recorde felügyelő bizottsági tagja. Emellett a Concorde MB Partnersnél ügyvezető, 2013 óta az MB Partners felelős szakmai vezetője. Gábor az Oriens-csoporton belül 2010 óta a vállalat-felvásárlással és értékesítéssel foglalkozó tevékenység globális felelőse. Korábban felsővezetői tanácsadóként a világ 4 kontinensének 15 országában dolgozott nagyvállalatok stratégiai problémáinak megoldásán. Diplomáit a Corvinus Egyetemen, a párizsi HEC-n és a szingapúri INSEAD-on szerezte.

Veverán Mónika

Concorde Értékpapír Zrt. operációért felelős igazgatója. 1996 óta a Concorde Értékpapír Zrt. munkatársa, először treasury területen dolgozott, később a kockázatkezelés és kontrolling, valamint 2011 évtől a back office irányításáért felelős vezető. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Az Accorde Alapkezelő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke. A KELER KSZF Kockázatkezelési Bizottságának Tagja.

A Concorde Csoport további tagjai: